Akármerre nézek, mindenhol a félelem falaiba ütközöm.
A szórakozóhely tulajdonost győzködni kell, hogy meg merjen hívni; a kereskedelmi tévés szerkesztő a várható nézettség ellenére ijedten hezitál, hogy baj lesz-é ha szerepelünk; a maszkmester a kezdeti lelkesedés után nem mer Orbán maszkot csinálni az új kliphez; a rádiós haver már nem is válaszol; az átlag emberek többsége három embernél több előtt nem nyilvánít véleményt...
Nincs gond, ennek ellenére hasítunk Mi rendesen mert jó, igazi és rajtunk kívül nem meri senki.
Nem, nem olyan ez, mint a vészterhes Rákosi éra.
Rosszabb, nyomasztóbb mert nincsenek tiszta viszonyok.
Az emberek nem az életüket féltik, hanem a pénzt, amiből élnek...Pedig az már nincsen nekik. Csak annyi, hogy nyomorogjanak. Féltik, ami nincsen.
Ha meg pediglen demokrácia van ebben a Kafka-i rémálomban, akkor szeretném megkérni a miniszterelnök urat, hogy ugyan szóljon már valamelyik szóvivőjének, például annak a buldog arcú és természetű Selmeczi Gabriellának, tegye közhírré, hogy mindenki nyugodtan csinálja azt és úgy, ahogyan akarja...
Nem lesz következménye.
Persze, az érvényes jogszabályok betartása mellett.
Ja, az érvényes jogszabályok?
Lehet, hogy fosni kell mégis?
Én mindenesetre...
